Több, mint két éve lépte át a küszöböt….
Csak azért jött, hogy ideiglenesen nálunk cseperedjen, aztán szuper gazdát találjunk neki. Vidéken kikötötték egy menhely elé. De az örökgazdi keresés elmaradt. Ahogy betette a lábát, a család minden tagja eldöntötte magában, hogy Őt bizony nem engedjük. Bebuktuk. Elég hamar.
Azóta minden nap boldogít mindenkit. Mikor ezzel, mikor azzal. Néha az ágyra való felugrálásával, amiről majd’ két év alatt sikerült leszoktatni. Olykor pedig azzal, hogy több, mint 100 méterről is egy hívásra visszajön a „vad” (értsd műnyúl. köszönöm) űzése után.
Úgyhogy igen, vallom a nem tudom hányadik kutya befogadása után, hogy csak úgy érdemes bevállalni egy kutyát egy életre, ha megvan az összhang. Ha már a legelején, az első perctől érzed a hasadban az a bizonyos pillangót, amikor rá nézel, amikor vele vagy.