Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Bemutatkozás

Kik vagyunk? A DögösDogok. Mit akarunk? Kutyázni!

 

Ezzel el is mondtam mindent magamról/rólunk. Kutyás pólógrafikáink mesélnek helyettünk. Az életérzésről, amit számunkra a kutyázás jelent.

De hogyan jutottunk el idáig?

Jómagam - a banda kutyás és kreatív fele - már gyermekkoromban, egészen kicsiként rajongtam az állatokért. Azt hiszem sokszor jobban éreztem magam velük, mint társaimmal. Emlékszem, nagymamám tyúkjai között napokat el tudtam tölteni. Amikor nagyi új csirkéket hozott a "falkába", mindig bosszús volt, mert a régiek verték az újakat. Csipkedték őket, kitépkedték a tollaikat. Persze a revans sem maradt el, így a vége mindig az lett, hogy a tyúkeszűek véresre marták egymást. Egyszer pont mamámnál voltam, amikor új csirkéket vett. Én persze látni akartam miként szoktatja össze őket. Reggel együtt mentünk ki a tyúkudvarba felügyelni, míg lemeccselnek. Ajánlatos volt ott lenni, nehogy kiütés legyen a vége. Nagyanyám a második menet után bement ebédet főzni. Én maradtam. Mire kijött szólni, hogy elkészült az isteni babgulyás, a csirkék mind békésen kapirgáltak, mintha mindig a legjobb barátok lettek volna. Nyoma sem volt köztük agressziónak. Nem tudom, hogyan csináltam, és sajnos már őt sem tudjuk erről megkérdezni. A tyúkokat meg végképp nem. Viszont attól a naptól kezdve mamám évekig ezt mesélte mindenkinek, hogyan szelídítettem meg a tyúkjait egyetlen délelőtt alatt.

Nagymamám nem csak csirkéket nevelt, hanem nyulai is voltak. Meg persze kutyája. Leginkább ezért szerettem nála lenni, mert panelgyerekként otthon semmiféle állatom nem lehetett. Egyszer az egyik kutyája megmorogta nagyit. Talán kicsit oda is kapott neki, amikor megpróbálta rám erőszakolni a harisnyámat. Mama felfektetett az ágyra és elkezdte rám húzni a 80-as évek valamelyik kötöttárugyárának nyomokban pamutot is tartalmazó műremekét. Én persze mindent elkövettem azért, hogy ezt ne tudja véghez vinni. Egy idő után megelégelte a hisztit, és rácsapott a fenekemre. Ekkor jött Morzsi, és hátulról jelezte mamának, hogy ezt talán már mégsem kellene. Ekkor hasított belém a felismerés, hogy minden állatot szeretek. Kutyám viszont - így vagy úgy - de lesz!

Kamaszkoromra a hülye is látta, - és én is tudtam - hogy állatokkal szeretnék foglalkozni. Sajnos azonban abban az időben még nem volt ekkora divat a kutyázás Magyarországon. Ezért drága szüleim a biztos megélhetés reményében azt találták ki, hogy ne gimnáziumba menjek - ahonnan aztán esetleg egyetemre tudok jelentkezni -, hanem végezzek el egy szakközépiskolát. Akkor legalább lesz egy szakma is a kezemben érettségi után. Akkor is meg tudok majd élni, ha nem tanulok tovább. Biztos sokak múltjából ismerős ez a logikusnak tűnő gondolatmenet. Esetemben az állam vétózta a logikát, mert utolsó évfolyamos koromban eltörölték a szakmai érettségit. Ott álltam négy év után egy „sima” közgazdász érettségivel a kezemben és nem tudtam, merre tovább.

Így az élet - biológia érettségi hiányában, ami bárminemű állatokkal kapcsolatos szakma felé terelhetett volna - más vizek felé sodort. Marketinget tanultam, majd vendéglátást. Aztán az iskolák után külföldre mentem szerencsét próbálni. Jó néhány évet dolgoztam Ausztriában, Németországban, Írországban, sőt még Olaszországban is megfordultam pár hónap erejéig. De elég volt. Valahogy sosem találtam meg igazán azt, amit kerestem. Végül hazajöttem.

Ezt követően - idősebben és talán már céltudatosabban - nem kellett sok idő, hogy rá-, vagy inkább visszataláljak az utamra. Vissza arra a bizonyos kutyás útra. Először egy kutyafelszereléseket gyártó cégnél kezdtem el dolgozni. Közben kutyaiskolába jártam már saját négylábú gyerekeimmel. Menhelyen kezdtem önkénteskedni, majd következett az ideiglenes befogadás, gazdikeresés. Egy befogadott kutya, majd kettő, aztán utcán talált macska, majd még egy kutya és végül megint egy babamacska…. Közben pedig szembe jött velem az a bizonyos nagybetűs lehetőség, amit azt hiszem mindig is szerettem volna megtalálni: a kutya-fizioterapeuta képzés az Állatorvostudományi Egyetemen, a Terápia az Állatokért Alapítvány szervezésében. 2019-ben sikeres vizsgát tettem, valamint a Magyar Kisállat Fizioterápiás Társaság tagja lettem. 

 

Közben a társammal – aki a banda ezidáig kevésbé kutyás, ámde a beszerzés, logisztika, számmisztika és az élet sok egyéb területén jól felkészült, tapasztalt fele - kitaláltuk, hogy egyesítsük erőinket és hozzunk létre valamit közösen. Valami minőségit, szellemeset, egyedit. Ez lett belőle. A DögösDogok márkanévvel futó, általunk kitalált és 
tervezett grafikával ellátott pólók, pulcsik és egyéb kiegészítők. Jó minőségben. Csak olyan termékeket kínálunk, melyeket mi is szívesen viselnénk és megvásárolnánk. A pólókra direktnyomással (szitanyomás) kerülnek a minták. Azért választottuk ezt az eljárást, mert ezzel a technológiával a festék közvetlenül a termékre kerül, ez pedig garantálja a nyomat tartósságát. A minták – a mosásra, szárításra vonatkozó használati utasítást betartva - nem kopnak vagy fakulnak évek múltán sem.

Mi úgy gondoljuk, hogy az eddig legyártott és eladásra kínált termékeink  megfelelnek az elvárásoknak. A miénknek biztosan. Mi már DögösDogos pólóban járunk, de természetesen referenciáink is vannak. Meg rengeteg ötletünk! Nem csak más ruházati termékek és kiegészítők bevezetését tervezzük, hanem folyamatosan újabb szellemes és beszédes grafikákon gondolkodunk, melyeket csapatunk grafikusa hoz majd nyomtatásra alkalmas állapotba. Ha lesz rá igény, akár harisnyákra is nyomunk majd mintát. De ha így alakulna, akkor sem megyünk vissza az időben és gyártunk műszálas kötöttárut pusztán nosztalgiából. Csak a 100%ban pamut textília jöhet szóba, mint a pólók esetében. :) 

 

 

 

Az oldalon található összes tartalom – képek, grafikák, céglogó, szöveges tartalmak – a szerzők tulajdonát képezik és a szerző jog védelme alatt állnak.