Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

A gyerek és a kutya - egy pszichológus szemével

Kutya és gyerek - a filmekből, regényekből és a valós életből is jól ismert idilli párosítás. Felhőtlen boldogság, játék, kacagás, biztonság a négylábú testőr védelmében. Ugyanakkor a másik oldalon véresre mart kicsiny kezek, betört koponyák és a szomorú statisztika: a kutyaharapások leggyakoribb áldozatai a gyerekek.
Hát akkor most mi is az igazság: való-e a gyerek mellé kutya, vagy sem?
A felnőtteknek, akiknek az életében meghatározó szerepet játszott a gyerekkori barátság egy kutyával, olyan élmény ad, amely semmi mással nem helyettesíthető. A nagyobb gyereket felelősségtudatra, rendszerességre neveli, egyszersmind egészségesebb életmódra serkenti a kutyával való foglalatosság, mindehhez azonban nem nélkülözhető a felnőtt segítsége és pozitív hozzáállása.
Ahol a kutya valóban családtag, ott a legritkább esetben fordul elő konfliktus: a kutya a cseperedő gyereket nem vetélytársként kezeli, hanem kölyökként, akit tolerálni és védelmezni kell. De természetes dolog, hogy amíg egészen kicsi, nem hagyjuk magára a kutyával (mint ahogy kutya nélkül sem). Számolni kell azzal, hogy a kutya ösztöneit a természet az ő testi adottságaira szabta, s nem a mieinkre. A kiskutya számára nem jelent különösebb megrázkódtatást a hasra esés, a kisgyerekben viszont ugyanez kellemetlen emléket hagyhat. Minden körülmények között meg kell követelni tőle, hogy ne ugráljon fel a gyerekre és semmit ne próbáljon meg kivenni a kezéből. A gyerek labdája és a kutyalabdája két külön dolog, s ezt elsősorban az ebbel, de a gyerekkel is meg kell világosan értetni.
A kisgyerek gyakran "túlterheli" a kutyát: fülét, farkát markolássza, szőrét cibálja, a szeme felé nyúl - figyeljük a kutya reakcióit, s ha vissza akar vonulni, adjuk meg rá a lehetőséget. Ha a kisbaba születésekor éppen nincs kutya a háznál, a kölyök beszerzésével érdemes megvárni a gyerek hároméves korát: ekkor már meg lehet vele beszélni, hogy hagyja békén az állatot, ha eszik vagy pihenni akar.
Ne feledjük el, hogy míg a tévéfilmek négylábú sztárjai vidéki tájakon kísérgetik kis gazdáikat, addig a városi gyerekeket a lakás ajtaján kívül maga az élet várja, dübörgő autóbuszokkal, száguldozó autókkal és félrenevelt kutyákkal, valamint sokszor ellenséges emberekkel. De mind a gyerek, mind a kutya méretei is fontosak! Mondjuk egy 7 éves, kb 20 kg-os gyerek, egy 40 kg-os állatot, akkor se tud megtartani, ha az a kutya nagyon jól nevelt, és a légynek se tudna ártani. A kutyasétáltatás "veszélyes üzem", amelynek során a gyerek könnyen bajba kerülhet. Különösen az idegen kutyákkal való találkozás kockázatos: a legbékésebb ebet is érheti támadás. A kutyát sétáltató gyereknek álmából felébresztve is tudnia kell, hogy kedvencét csak ismerős állatokkal engedheti össze és idegen kutya láttán fel sohasem emelheti. 

A kiskutya felnevelésében a szülőknek is be kell segíteniük; aki maga is kezdő, feltétlenül kérje szakember segítségét! A gyerek csak teljesen megbízható, fegyelmezett állatot vihet sétálni. Azzal is számolni kell, hogy bármennyire közeli kapcsolat alakul ki köztük, valódi "falkavezérként" a kutya valószínűleg a családfőt fogja tisztelni. Ahhoz pedig kétség sem férhet,hogy ha az ebnyilvántartásban a gyerek nevén szerepel is az állat, a felelősséget mindkettejükért mi, felnőttek viseljük!
Jánosi Mónika
(pszichológus - Fejlesztő Palota)